A kártevőről
Árpán, zabon május folyamán, nyár közepe után a kukoricán alkot hatalmas telepeket. Vírusterjesztő szerepe súlyosbítja kártételét.
Életmódja:
Áttelelése részben zselnicemeggyen tojás alakban történik. Az ősanyák március végétől kelnek, a leánynemzedékek szárnyas egyedei májusban repülnek át a gabonára. Kukoricán nyár közepe után jelenik meg. Szeptemberben tér vissza a zselnicemeggyre, ahol tojást rak. A népesség másik része feltehetően anholociklikus (egész évben ivartalan) szaporodású, őszi vetéseken (árpa, búza) telel át.
Kártétel tünetei
Gabonaféléken elszaporodva a vetések sárgulását okozhatja, főképpen a kalászon megjelenő telepei jelentősek, melyek csökkentik a gabona ezermagtömegét. Telepeiket főként az alsó leveleken hozzák létre. A szívás okozta káron kívül kártétele a gabonafélék vírusos betegségeinek (pl. árpa sárga törpeség vírus) átviteléből áll. Kukoricán a fejlődő címereken és a bibeszálakon is elszaporodhat.
Védekezés
Természetes ellenségei a katicabogarak. Vegyszeres védekezés szükségessé válhat, használható készítmény a tiametoxam hatóanyagú. Permetezésnél fontos a megfelelő fedettség biztosítása.