Üvegszárnyú almafalepke (Synanthedon myopaeformis)

A kártevőről

Az intenzív almatermesztési technológia alkalmazása kedvező számára, így kártétele gyakran előfordul. Az erőteljes metszés és egyéb mechanikai sérülések elősegítik a fertőzését. Az intenzív ültetvényekben a magasan szemzett, gyenge növekedésű alanyok föld feletti részén tápanyagtorlódás alakul ki, mely következtében az alany megvastagszik, kérge megrepedezik. Ezzel a kártevő megtelepedésére megfelelő viszonyok alakulnak ki. Almán kívül birsben és körtében is kifejlődhet.

Életmódja:

Évente egy nemzedéke fejlődik. A különböző fejlettségű hernyók telelnek át a károsítási helyükön. Tavasszal folytatják a táplálkozást, majd a kéregben, járataikban bábozódnak. A lepkék rajzása elhúzódik, május végétől, július elejétől augusztus végéig, szeptember elejéig tart. A lepkék nappal repülnek, virágzó növényeket látogatnak. A lerakott tojásokból kikelő hernyók rövid időn belül berágják magukat a kéregbe.

Kártétel tünetei

A hernyók a törzs  vagy a vastagabb ágrészek kérgében, sérülések, sebek szélén, vagy rákos daganatoknál károsítanak. A kártétel helyén törmelékszemcsék, ürülék található, a rajzást követően a kéregből kiálló bábhüvely is megfigyelhető. A hernyók járata a kéregszövetben található, a fás részekbe nem hatolnak be. Táplálkozásuk következtében a sebek nem vagy csak lassan forradnak be, gyakran sebparazita kórokozók jelennek meg rajtuk. 

Védekezés

A kártevő  jól előrejelezhető almacefrecsapdával, ill. a hímeket feromoncsapdákkal is. A védekezés során kerülni kell a be nem fedett, le nem zárt sebzési felületek kialakulását. A kiegyenlített tápanyag- és vízellátással is csökkenthető a fertőzés. A lepkék tömeges rajzását követően eredményesek a Bacillus thuringiensis készítmények. A légtértelítéses módszer is alkalmazható. Kémiai kezelések is hatékonyak. A lepkék rajzásakor szelektív (pl. teflubenzuron) szerekkel kell permetezni, ezt a kezelést az elhúzódó rajzás miatt 2-3 hét múlva célszerű megismételni. Mivel együtt rajzik más almakártevő molylepkékkel, a védekezés az ezek elleni védekezésekkel jól összekapcsolható.

Veszélyeztetett kultúrák