Talajfertőtlenítés hatékonyan és gazdaságosan

A szántóföldi növénytermesztésben a nikotinoid hatóanyag-csoport képviselőinek elmaradása (visszavonásuk óta) nemcsak technológiai hiányt okoz, de például a rovarölő csávázás lehetőségeinek beszűkülésével a csírakárosító talajlakó kártevők előretörése is évről-évre egyre inkább érzékelhető. Ezt valamelyest ellensúlyozza, hogy a piretroid hatóanyag-csoport egyes képviselői sorkezelés (olykor csávázás) céljára felhasználhatóak maradtak, és használatuk terjed, még úgy is, hogy a sorkezelés valamelyest komplexebb munkafolyamat és több technikai hátteret is igényel.

A talajkezelés leglényegesebb szempontja azonban változatlan maradt: szerencsés esetben ismert populáció(k) ellen, vagy előrejelzésre alapozva, de mindenképp megelőző jelleggel (vetéssel egy menetben) alkalmazzuk, és olyan kártételt tudunk kiküszöbölni vagy mérsékelni, amely ellen más eszközzel, illetve a technológia későbbi fázisában már nem tudunk hatékonyan védekezni, de leginkább sehogyan sem.

A piretroidok közül csak néhány hatóanyag rendelkezik olyan fizikai tulajdonságokkal, amelyek alkalmassá teszik őket arra, hogy talajban alkalmazva hatékony rovarölőként működhessenek – gazdaságos dózisban, és még bőven elfogadható környezeti terhelés mellett.

A teflutrin a legjobb ilyen hatóanyagok egyike, és a felhasználásával gyártott egyik talaj-granulátum a Bayer növényvédőszer-választékában is remekül megtalálta a helyét Soil Protect 1,5 GR néven: jelenleg szemes- és vetőmag-kukorica, illetve (a legújabb engedélyokirat-kiterjesztés nyomán) napraforgó kultúrákban használható fel, sorkezeléssel.

Az engedélyezési és kiterjesztési folyamattokkal párhuzamosan, illetve azokat követően, a piaci bevezetést támogatandó, a releváns kártevők ellen belső kísérletekben teszteltük a terméket versenytársaival összehasonlítva. Korábbi kommunikációinkban jeleztük, hogy kukorica esetében mind a korai talajlakó kártevők (pl. drótférgek), mind az amerikai kukoricabogár lárvakártétele szempontjából az azonos hatóanyag-tartalmú sorkezelő termékekkel összehasonlítva az engedélyezett dózisokban nem voltak statisztikailag igazolható hatékonyság-különbségek. Egyes kísérletekben a versenytárs, más kísérletekben a Soil Protect 1,5 GR adott elhanyagolható mértékű (hibahatáron belüli) előnyt, amely azt mutatja, hogy termékünk ugyanolyan bátran választható a hatékony védekezés érdekében, mint más, bevált készítmények.

Mivel az engedélyokirat napraforgó talajlakó kártevők irányában bővült legutóbb, ezért napraforgóból adnánk ízelítőt a legfrissebb kísérleti eredményekről.

A talajlakó kártevők minden kultúrában képesek az elvárt tőszámhoz képest állományritkulást okozni (enyhébb fertőzés esetében pedig a károsított, de túlélő növény későbbi teljesítményét csökkenteni). Napraforgó esetében az elvárt tőszám megtartása legalább olyan fontos, mint a kukoricánál, mert egy bizonyos határon túl a tőszám-csökkenést az állomány már egyaltalán nem tudja kompenzálni, és a kultúra egyenletes borítására, gyom-elnyomó képességére is kénytelenek vagyunk legalább annyira számítani, mint a kukorica esetében.

233
1. ábra 

A 2023 évben beállított napraforgó kísérlet eredményei (1. ábra) azt mutatják, hogy a kaszatok laboratóriumi csírázási képességét (95%) a szabadföldi kelés aránya a kelési időszak végére nagyon jól megközelítette a Soil Protect 1,5 GR (10 kg granulátum/ha) alkalmazása esetén, és a vele azonos hatóanyag-tartalommal rendelkező 1. versenytárs készítmény is hasonló teljesítményt mutatott (szignifikáns különbség nélkül), míg egy másik sorkezeléses termék esetében szerényebb védőhatás mutatkozott.

A több éves vizsgálati és gyakorlati tapasztalatok (és az engedélyezési vizsgálatok eredményei) alapján tisztelettel javasoljuk a Soil Protect 1,5 GR sorkezelő granulátumunkat kukorica és napraforgó kultúrákban a kelő és intenzíven fejlődő állományok okszerű védelmére.

További információ >>