Hírek
Állományvédelem a kalászos kultúrákban - az idei év tanulságai fejlesztői szemmel
2023 kihívásokkal teli év volt a mezőgazdaságban és nem volt ez alól kivétel az őszi búza és árpa sem. 2022 őszén a sok éves, átlagos vetésterülethez képest 10-15%-kal nagyobb területen került elvetésre a két kultúra. És bizony, sok tanulsággal szolgált ez a két növény azt illetően, hogy minden gazdálkodási év más és más megközelítést kíván meg, mind termelői, mind növényvédőszer-gyártói oldalról. Kísérleteink beállítása során igyekeztünk a folyamatosan változó igényeknek megfelelni, és olyan megoldásokat találni, amelyek nem csak gazdasági előnyöket, hanem termésbiztonságot is nyújtanak a termelőink számára.
továbbMozgalmas év a gyümölcsösökben
„Vigyázz, mit kívánsz!” tartja a mondás. Tavaly rimánkodtunk a csapadékért, idén kaptunk belőle bőven. Természetesen a növényeknek szükségük is volt erre a csapadékra, de növényvédelmi szempontból versenyfutás volt az idővel szinte a teljes vegetáció a gyümölcsösökben. A tavaszi fagyokat most sem úsztuk meg, a kajszi idén is hiánycikk volt, ahol nem fagyott el, ott jó áron tudták értékesíteni. Országszerte tarolt a virágfertőző monília is, leglátványosabban a meggyesekben okozott kárt, de eddig nem megszokott módon gyakori volt szilván is a fertőzés.
továbbŐsszel is védjük a gabonát a kártevőktől!
A kalászosok termesztésében az utóbbi években egyre elterjedtebbé vált agrotechnikai változás a vetések korábbi – a hagyományos köztermesztési gyakorlathoz képest akár hetekkel előrehozott – időzítése. A mai intenzív fajták/hibridek alacsonyabb vetőmagnorma melletti jó bokrosodási képességének kihasználása ezt mindenképp indokolja.
továbbA jó kezdet a repcének is fontos
A sikeres repcetermesztéshez - a hibrid választás mellett - a vetéstől kezdve tervezett és megfelelően végzett növényápolási, növényvédelmi technológiák alkalmazása elengedhetetlen. A repce kezdeti fejlődése és az őszi állomány állapota meghatározó a termesztés sikerére nézve. Segítse repcéjét a téli nyugalomhoz a kelés időszakától a károsítók elleni védekezéssel, és az állomány télre történő felkészítésével!
továbbMit tegyünk, ha késünk a repce vetésével?
Az őszi káposztarepce termesztéstechnológiája számos szempontból sokoldalú és rugalmas, ami tág mozgásteret biztosít a termelők számára.
továbbFluopiram, a minőségmegőrzés záloga
Már látszik a fény az alagút végén az almatermesztőknek, a legkorábbi fajták szedésével beindul az idei almaszezon. Az alma növényvédelmének azonban még közel sincs vége, nem lehet még nyugodtan hátra dőlni.
továbbKalászos őszi gyomirtással a gazdaságosságért
Őszi kalászosokban az őszi gyomirtásnak a tavaszival szemben számos előnye van. Az őszi gyomirtás általában hatékonyabb, mint a tavaszi, ugyanis a gyomok a legérzékenyebb fejlődési állapotban vannak. A korai gyomirtással időben kiiktatható a kultúrnövény és a gyom közötti versengés, ami meghatározó az alacsonyabb vetőmagnormával vetett hibrid árpa és hibrid búza esetén, ugyanis ezek érzékenyebben reagálnak a korai őszi gyomosodásra.
továbbHagyományos és biológiai védekezéssel a szürkepenész ellen
A szőlő és bortermelésben mindig nagy hangsúlyt kap az évjárat szerepe. Vannak kimagaslóan jó évjáratok és kevésbé emlékezetesek. Így van ez a szőlővédelemben is, vannak könnyű, vagy könnyebb évek, de aztán jöhet olyan év, amikor nagy odafigyelés kell, hogy egészséges maradjon a termés.
továbbProfi zöldségtermesztés szermaradékok nélkül
A hazai mezőgazdaságban a zöldségtermesztés mindig is jelentős hozzáadott értéket képviselt. Ugyan a zöldségtermesztésbe vont területek mérete elmarad a főbb gyümölcs, vagy szántóföldi kultúrákétól, azonban az egységnyi felületre jutó anyagi, technológiai és munkaerő-ráfordítás mindenképpen megkülönbözteti azt a mezőgazdaság többi ágazatától.
továbbJól időzített betakarítás? Van segítség!
A növénytermesztés eredményét minden kultúra esetében meghatározza, hogy mennyi és milyen minőségű termést tudunk betakarítani a szezon végén. A termesztett növény sajátosságai, az időjárási viszonyok, a talaj heterogenitása, illetve a domborzati viszonyok növényenként vagy táblaszinten elhúzódó érést eredményezhetnek. Ilyen helyzetben óvni kell az elsőként beérő termést egészen addig, míg a később érő becők esetén is befejeződik az érési folyamat.
tovább