Integrált gyomszabályozás: eszköz a herbicid-rezisztencia megfékezésére

A vegyszeres gyomirtás történetének legnagyobb kihívásával most kell szembenézni a kutatóknak, gyártóknak, forgalmazóknak és a gyomirtással a gyakorlatban foglalkozó termelésirányító, vagy csak egyszerűen saját területen gazdálkodó kollégáknak egyaránt. A kihívás neve: herbicid-rezisztencia. 

A rezisztencia kialakulása spontán megy végbe a szántóföldeken, ültetvényekben gyomosító növények populációjában. Az így átalakult egyedek túlélésének „próbája” a gyomirtószeres kezelés. Minél gyakrabban alkalmazunk ugyanolyan hatásmódú gyomirtó szert, annál nagyobb a valószínűsége, hogy egyetlen túlélő növényből néhány év alatt a gyomirtószeres kezeléseket túlélő, a rezisztencia tulajdonságot átörökítő növényállományra teszünk szert. A rezisztens egyedek szaporító képletei, leggyakrabban a magok, de vegetatív részek széthurcolása is szóba jöhet saját további területünkön, vagy szomszédos táblákon, betakarítási kampányban pedig ameddig a betakarító- és szállítóeszközök „elérnek”, teret adnak a rezisztencia terjedésének. 

Ha végig nézzük a felhasználható hatóanyagcsoportokat, azzal a riasztó tendenciával találhatjuk szembe magunkat, hogy gyakorlatilag sokkal könnyebb összeszámolni azokat a kultúrákat, ahol nem használhatunk ALS-gátló hatásmódú gyomirtó szereket (szulfonil-ureák és imidazolinonok), mint ahol igen. A korábbi hagyományosan ALS-gátlókkal kezelhető növények köre az utóbbi években bővült az ún. herbicid-toleráns vetőmagok megjelenésével, napraforgó és repce mellett a hatóanyagcsoportra ugyancsak hiperérzékeny cukorrépa is. A toleráns kultúrák árvakelése a következő években az irtandó gyomnövények között „gyárilag beépített” rezisztenciával ellátva köszön vissza, aminek megoldása külön tervezést igényel az előző évben/években ilyen vetőmagot felhasználó földtulajdonosoktól. A helyzetet fokozza a hatóanyagcsoport néhány tagjának generikussá válása is, azaz adott hatóanyag különböző márkanéven a korábbiaknál jóval alacsonyabb árakon történő megjelenése, ami előrevetíti, hogy a felhasználásuk növekedhet.  A rezisztencia megjelenése elkerülhetetlen, az elterjedése a meglévő megoldások megfelelő alkalmazásával jelentősen lelassítható.

Nem sokat segít a rezisztencia terjedésének megállításához a meglévő hatóanyagok kivonása sem. Tovább bonyolítja a helyzetet a valamikori jól szervezett és működő növényvédelmi hatóság elsorvasztása is, ami a kialakult rezisztens szervezetek detektálásában és a rezisztencia meglétének igazolásában jelentene nagy segítséget. A jelenlegi erőforrások a résztvevők heroikus igyekezete ellenére nem mutatkoznak elegendőnek. Gyanú esetén a helyszínen többszörös adagokkal elvégzett próbapermetezés szinte azonnali választ adhat a megváltozott érzékenységet illetően, ennek ellenére az érintettek szinte soha nem élnek vele. A fenyegetett területeken élő gazdálkodók nagy többsége megelőzésképpen nem tesz semmit, sikertelen kezelések esetén panaszkodnak, egészen addig amíg közel elviselhetetlenné válik a szituáció. Ahol megfelelő szakember/szakemberek rendelkezésre állnak, általában néhány év alatt normalizálható a helyzet, ennek hiányában azonban nagyszámú kistermelő meglehetősen kitett a megváltozott érzékenységű szervezetek felszaporodásának.

Minél gyakrabban alkalmazunk ugyanolyan hatásmódú gyomirtó szert, annál nagyobb a valószínűsége, hogy néhány év alatt a rezisztenciát átörökítő növényállományra teszünk szert. (fotó: Nagy Lajos, Bayer Crop Science)

Elvileg szegmentált felvilágosító munkával megelőzhető, kezelhető lenne a probléma, a környező, akár kevésbé fejlett mezőgazdaságú országokban számos jó példával találkoztunk ezzel kapcsolatban. Ahol a kutatás, oktatás és a mezőgazdasági politizálás képes összefogni a probléma megoldásának érdekében, ott jó kilátásokkal nézhetnek a jövőbe a termelők. Jó példa Szerbia, ahol pl. a herbicideket hatásmódonként színkóddal látják el a címkén és a kevésbé járatos gazdáknak is könnyű elmagyarázni, hogy a színeket lehetőleg évenként cserélni kell.

A hazai tapasztalat az, hogy legtöbbször kritikussá vált szituáció kell ahhoz, hogy a tulajdonosok saját magukra kényszerítsék, és a józan ész mentén megvalósítsák a szükséges lépéseket. A recept nem túl bonyolult: a növényvédelemben alkalmazott, rutinszerűen végzett technológiát fel kell cserélni az integrált szemlélettel, a gazdálkodás valamennyi elemét a rezisztencia megelőzésének szolgálatába kell állítani. A Bayer sem találta fel ennek kapcsán a „spanyol viaszt”, csak a lehetőségeket számba véve rendszerbe fogta össze a teendőket, amit cégen belül IWM (Integrated Weed Mangement, magyarul: Integrált Gyomszabályozás) programként emlegetünk.

Az IWM három tényezőből áll, az első az agronómia, amely a talajműveléstől az egészséges vetőmagon keresztül a táblák között mozgó művelő- és betakarítógépek tisztítását célozza meg. A második pillér kézenfekvő, a megváltozott érzékenységű növények életlehetőségeit vegyszeres eszközökkel kell visszaszorítani, lehetőleg nullára redukálni, ebben a szakaszban az okszerűen végzett hatásmód-rotáció, megfelelően alkalmazott maximális adagok és kombinációs partnerek alkalmazása teszi lehetővé, hogy túlélő gyomnövények – mint a rezisztencia további potenciális forrásai – ne maradjanak a művelt területen.

A harmadik pillér a megfelelően változatos vetésforgó, amely a tavaszi-őszi, illetve egy- és kétszikű kultúrák váltakozását jelenti a szükséges szerrotáció elősegítése végett. Az elemek hatásosságát nagyban javíthatja az alkalmas módon és időben elvégzett mechanikai művelés, sorközművelés, általában a forgatásos talajművelés, valamint az ún. non-crop szituációban elvégzett tarlókezelés. Van rá példa, hogy gondos tervezéssel és kivitelezéssel, s némi többletráfordítással a talajforgatást nem kultiválók is eredményesen alkalmazzák az integrált gyomszabályozás elemeit. A precíziós megoldások mind a felderítésben, mind pedig az elkészült kijuttatási térképek segítségével adnak környezetkímélő eszközt a foltokban terjedő gyomok eradikálására.

Az utóbbi években számos gyomnövényfaj esetében derült fény a megváltozott érzékenységre, kezdve a 2005-ben megtalált ALS-gátló-rezisztens fenyércirokkal, amelynek nem mellesleg a szomszédos Szerbiában mind a -fop , mind pedig a -dim, azaz ACCase-rezisztens biotípusait megtalálták az ottani kutatók és csak idő kérdése, hogy az első glifozát-rezisztens egyedeket is felfedezzék. Disznóparéj fajok közül az A. powellii, illetve A. retroflexus, a Xanthium fajok közül az italicum, valamint gyanúba keveredett az ország számos pontján a közönséges kakaslábfű is. Ugyancsak az ismert ALS-gátlókra rezisztens fajok sorát gyarapítja a 2015-ben megtalált TSR típusú rezisztenciával rendelkező parlagfű, amely unokáinknak is feladatot ad, hiszen több mint 40 évig képes a növény magja a talajban elfeküdni. És még csak a kukoricában az utóbbi időkben megtalált fajokról beszélünk, akad ültevényekből, illetve kalászos gabonát gyomosító fajokból is rendesen.

A megoldást célzó IWM programot alkalmas demó területen célszerű bemutatni, ahol a hagyományos és integrált módszerekkel kezelt mezo- vagy nagyparcellákon kézzelfoghatóan bemutatható az így elvégzett kezelések és védekezési módszerek hatékonysága.

Ha ennél is többre kíváncsi, hallgassa meg az e témában készült videónkat és podcast-beszélgetésünket!

Nagy Lajos, fejlesztőmérnök
Bayer Crop Science