Csonthéjasok levélatkája (Aculus fockeaui)

A kártevőről

Magyarországon általánosan elterjedt a cseresznye, a megy, a szilva, az őszibarack, a mandula kártevője. Elsősorban faiskolákból ismert, rendszerint széles hatásspektrumú készítmények alkalmazását követően, a természetes ellenségek hiányában szaporodik el. 

Életmódja:

A kifejlett nőstények telelnek, az évenként kialakuló nemzedékeinek száma ismeretlen. Szaporodásuk májusban kezdődik, egyedszámuk nyár közepén éri el a maximumot. Nyár közepétől kezdődően fokozatosan emelkedik az áttelelő alakok aránya, ezzel egyidejűleg megkezdődik behúzódásuk a telelőhelyekre.

Kártétel tünetei

Cseresznyén és meggyen a levelek kanalas begörbülését és barnulását okozza. Őszibarackon a levelek ólomfényű színeződése jelzi tömeges elszaporodását. Szilván, fiatal fákon a vesszők elseprűsödését idézi elő, a megtámadott idősebb fák levelei kanalasodnak. 

Védekezés

A védekezésben nagy szerepe van a ragadozóatkáknak, amennyiben ezek nincsenek jelen a kártevő ellen speciális akaricidekkel lehet védekezni. 

Bayer termékek