Kerti sodrómoly (Pandemis ribeana)

A kártevőről

Egész Európában elterjedt, hazánkban gyakori faj. A legtöbb gyümölcsfélén előfordul. Az almatermésűeken a leggyakoribb, de csonthéjasokat, bogyósokat is károsítja. Gyakran a ligeti sodrómollyal együtt károsít, elszaporodásának a meleg tavasz és nyár kedvez.

Életmódja:

Évente két nemzedéke fejlődik. Hernyói a tavasszal elhagyják a telelőhelyeiket, a fakadó rügyeken, majd a levélsodratokban, az összeszőtt hajtásvégeken táplálkoznak. Május elején bábozódnak be, az első lepkék május végén már repülnek. Az áttelelő nemzedék rajzása július elejéig, közepéig tart (rajzáscsúcs ideje június második felében). A megtermékenyített nőstények lepényszerű tojáscsomóikat a levelekre, esetleg a gyümölcs felületére rakják. A kis hernyók a levelek érzugaiban hámozgatnak, az idősebbek a levelek között vagy a gyümölcsön táplálkoznak. Rövid bábállapot után július végétől, augusztus elejétől rajzanak a második nemzedék imágói. Utódjaik a leveleken, esetleg a gyümölcsök felületén hámozgatnak, majd a hernyók a fa koronájába húzódnak, ahol védett helyen szövedéktokot készítenek, amelyben áttelelnek. Meleg nyárvége, hosszú ősz esetén részleges 3. nemzedék is kifejlődhet.

Kártétel tünetei

A kétnemzedékű sodrómolyfajok hernyóinak kárképe jellemző e fajra is. Az áttelelő hernyók a rügyeket odvasítják, majd az összesodort hajtásvégeken vagy az egyes levelek sodrataiban táplálkoznak. Nyáron a fiatal hernyók a levelek érközeiben hámozgatnak, majd az összeszőtt levelek védelmében, illetve a gyümölcshöz szőtt levél alatt, a gyümölcs felületén rágnak. A károsított levélrészek megrágottak, szövedékkel borítottak, a gyümölcs felületén foltszerű rágásnyomok, ürülék látható.

Védekezés

A védekezésben fontos a parazitoidjainak védelme (gyilkosfürkészek) ezek rajzását figyelembe kell venni az inszekticides védekezéseknél. Biológiai készítmények közül a Bacillus thuringiensis tartalmú lehet eredményes. Az inszekticides védekezés az áttelelt hernyók ellen irányul. Az egyéb károsító sodrómoly fajokkal együtt célszerű elvégezni. A védekezést feromoncsapdás megfigyelésekre, növény felvételezésekre kell alapozni. Alkalmazhatóak a szervesfoszforsavészteres készítmények, a piretroidok a szelektivitás hiánya miatt csak végső esetben ajánlottak. Hatásosak a fejlődés- ill. a kitinszintézis-gátló készítmények, melyeket a bábbá alakulás ill. a tojásrakás időpontjára kell időzíteni.

Bayer termékek

Bayer csomagok