Bimbólikasztó (Anthonomus pomorum)

A kártevőről

Az erővel határos almásokban, a virág-és bimbópusztulás miatt a kár komoly gazdasági kárt okozhat. A korán virágzó almafajtákat előnybe részesíti, ezeken néha 70-80 %-os termésveszteséget is okozhat. Magyarországon, ahol almát termesztenek, mindenütt megtalálható.

Életmódja:

Évente egy nemzedéke van, az imágók a fakéregben, egyéb növényi részek alatt telelnek. Innen március vége és április vége között jönnek elő. A megtermékenyített nőstény ormányával lyukat fúr a bimbóba és abba egy tojást helyez. A kikelt lárvák fejlődésük alatt a bimbó belsejét felélik, itt bábozódnak, majd május közepe és június eleje között imágóvá alakulnak. A nyári nyugalom után, kora ősszel aktivizálódnak, végül szeptember-októberben téli telelő helyeikre vonulnak.

Kártétel tünetei

Az imágók kora tavasszal, az éppen fakadni kezdő rügyeket rágják meg. Egy imágó több rügyet is károsít. Az új nemzeték imágói a fák leveleit és a fiatal terméseket hámozgatják, ezzel csökkentik a gyümölcsminőséget. A jelentősebb kárt a lárvák okozzák, mert a tojásból való kibújás után a virágszerveket és a virágszirmok belső oldalát is megrágják. A rágás következtében a bimbók zárva maradnak, majd fokozatosan elbarnulnak és elszáradnak. Az ilyen elszáradt bimbókat „rozsdás golyóknak” nevezik.

Védekezés

A nyugalmi állapotban dinitro-orto-krezol hatóanyagú készítménnyel végzett permetezés egyedszámukat jelentősen csökkenti. A rügyfakadás után alkalmazott szervesfoszforsavészter-készítmények megfelelő védelmet nyújtanak.

Veszélyeztetett kultúrák