Fekete cseresznye levéltetű (Myzus cerasi)

A kártevőről

A cseresznye mellett a meggynek is kártevője. Jelentősége különösen száraz évjáratokban nő meg. Erős fertőzésekor jelentősen károsodnak a levelek és a hajtásvégek. A mézharmat termelés miatt a gyümölcs piacra vihetősége romlik, a mézharmatos leveleken korompenész fertőzés jelenhet meg, amely csökkenti az asszimiláció hatékonyságát. 

Életmódja:

Gazdaváltós faj: a második, illetve a harmadik nemzedék szárnyas nőstényei gyomnövényekre vándorolnak. Itt fejlődnek ki a nyári nemzedékek. Innen szeptemberben térnek vissza a cseresznyére és a meggyre, ahol a vesszőkre, a rügyek tövére helyezik el a faj áttelelését biztosító petéket. Felszaporodásuk áprilisban kezdődik, de májusban erősödik fel. A meleg, párás időjárás segíti, a hűvös, csapadékos hátráltatja a járvány kialakulását.

Kártétel tünetei

Kártételére először a kismértékben deformálódott levelek utalnak, amelyek később sodródnak, fonákuk felé pöndörödnek. A cseresznyénél ez a folyamat teljesen torzult hajtásvégeket eredményezhet, sőt a hajtás növekedése is leállhat egy időre. A deformálódott levelek fonáka a levéltetű kolóniáktól feketéllik. Ezek főleg a fő erek mentén helyezkednek el, de az egész levél fonákot is beboríthatják. A fekete cseresznye-levéltetű több nemzedékes faj. Pete alakban telel, amiből az ősanya márciusban kel ki. 

Védekezés

A kártevő életmódjából következik, hogy ha megkésünk a védekezés időzítésével, az összepöndörödött levelek közé, a kártétel helyére már nehezebben jut el a permetlé. A fekete cseresznye levéltetű felszaporodását gazdaságosabb és biztonságosabb megelőzni, mint a már nagy egyedszámban károsító levéltetvek ellen védekezni. Calypso-val a permetezést sárgatálas megfigyelés alapján, az első egyedek betelepülésekor, a tömeges felszaporodás előtt kell végrehajtani. A kezelések során a nagyobb mennyiségű permetlé alkalmazása javítja a védekezés hatékonyságát. Egy szezonban a készítmény egyéb kloronikotinil származékokkal rotációban történő felhasználása – a keresztrezisztencia kialakulásának veszélye miatt – nem javasolt. A permetlé mennyiségét a művelésmódtól, a lombfelület nagyságától, valamint az alkalmazott növényvédelmi gép típusától függően kell megválasztani.

Bayer termékek

Bayer csomagok