Torsgomba (Gaumannomyces graminis)

A kórokozóról

Elsősorban őszi búzán, de alkalomszerűen árpán, rozson és tritikálén is károsít. 

Fejlődési ciklusa:

A szártőrothadás hazai viszonyaink mellett közepes vagy gyengébb minőségű talajokon lép fel. A vetésforgó szűkítésekor, a búza ill. árpa fokozott arányú termesztésekor tipikus vetésforgó betegségként a jobb termőhelyeken is előfordul. Őszi gabonában a betegség súlyosabb károkat okoz, mint a tavaszi vetésű gabonafajoknál. A fiatal növények elhalása miatt keletkező korai károk, valamint a gyenge bokrosodás csekély jelentőségű. A gazdasági károkat főként a termékeny kalászok számának csökkenése, a csökött magvak képződése és a léha kalászúság által okozott termésveszteségek jelentik. A satnya kalászokat a korompenészek is hamar megtámadják.

Kártétel tünetei

Az első tünetek már késő ősszel jelentkeznek. A fertőzött növényeken levélsárgulás és a csíragyökerek sötét elszíneződése figyelhető meg. A fokozódó fagyérzékenység miatt nő a kifagyás veszélye. Az először csak kicsi, jól elhatárolható fertőződési helyekről a betegség az egész gyökérre átterjed, amely végül teljesen feketére színeződik, majd a fertőzés a gyökérnyakon keresztül átterjed a szártőre is. A gyökerek a növény szárát meghúzva könnyedén leszakadnak. A rossz víz- és tápanyag-ellátás miatt a növények növekedésben visszamaradnak és a levelek lentről fölfelé fokozatosan elsárgulnak. Enyhe tél után, vagy stresszhelyzetben (szárazság) a betegség szimptómái erősebben jelentkeznek. A növények szürkésfehérre színeződnek; a kalászok fehérek és merevebben állnak, mint az egészséges növényeken. A szártörő gombával ellentétben a fertőzött növények az állományban egyenetlenül oszlanak el.

Védekezés

A torsgomba a talajban megfelelő gazdanövény hiányában csak egy évig fertőzőképes, ezért hangsúlyt kell helyezni a vetésváltásra. Őszi búzánál az erősen gyökeresedő fajták könnyebben megbirkóznak a fertőzéssel, ezért a helyes fajtamegválasztás a fertőzésveszélyes területeken nagyon fontos megelőző intézkedés. A tavaszi megfelelő N-ellátás mellett csökkennek a károk.  A kísérleti eredmények szerint a széles spektrumú Lamardor-ral végzett csávázás jó mellékhatást biztosít torsgomba ellen.