Mit lát a szakértő? Kalászos évértékelő 2022

Az idei év tavaszán sokadik alkalommal tapasztalhattuk a gombabetegségek visszafogott jelenlétét a kalászos kultúrákban. A jellemzően minden évben megjelenő lisztharmat, szeptória, rozsdabetegségek és fuzárium ugyan idén is mutattak tüneteket, járványszerű elterjedésükre azonban szerencsére nem került sor. 

Ennek ellenére főleg az ország dél-nyugati régióiban, helyenként rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék zúdult virágzás idején az állományokra, az ilyen területeken pedig az egyébként száraz időjárás ellenére is tapasztaltunk fertőzéseket.

A Bayer Crop Science fejlesztői kísérleteit összegezve azt láttuk, hogy a búza vörös rozsdája például nagyon megkésve jelent meg a növényeken, emiatt pedig a legtöbb helyen még az érzékeny fajtákon sem okozott jelentős tüneteket. Ennek oka, hogy a kórokozó hatékony penetrációjához szükséges zöld levélfelület ekkor már jelentősen lecsökkent az állományokban.

A fejlesztők számára egy olyan száraz évjárat, mint a 2022-es, mégis sok tanulsággal szolgál: jól látjuk az idei eredményekből, hogy fertőzés hiányában is pozitív élettani tapasztalatokról tudunk beszámolni a fungicidekkel kezelt állományokban. Jól ismert, hogy az egyes gombaölőszerek a kórfolyamatoktól teljesen függetlenül pozitív élettani hatással is bírnak, amely végsősoron a hozameredményekben is megmutatkozik. Más hatásmechanizmussal ugyan, de a különböző hatóanyagcsoportok mindegyikéről elmondható ez a tulajdonság. Fejlesztési kísérleteink az idei évben is bizonyították, hogy az intenzív gombaölőszeres technológia alkalmazása a fertőzésnek kevésbé kitett évjáratokban is magasabb hozamot biztosít.

A tapasztalataink ismeretében tehát bátran javasoljuk, hogy a jövő évi gombaölőszeres kezeléseket időben kezdjük el megtervezni az üzemi gyakorlatnak megfelelően. Intenzív technológiában egy jól megválasztott T2 időzítéssel kijuttatott szerrel (Ascra Xpro 1,2 l/ha, Zantara 1,2 l/ha) nem csak a levélbetegségek megelőzését tudjuk elérni, de megfelelő alapot tudunk teremteni a későbbiekben megjelenő kalászbetegségekkel szemben is azáltal, hogy a lehető leghosszabb ideig egészségesen tartjuk a levélzetet. Az idei száraz évben is tapasztaltuk a fuzárium konídiumok jelenlétét a legfelső levélemeleteken, a kalászfuzáriózis elsődleges fertőzési forrása pedig ez a terület. Emiatt kiemelten fontos a preventív védekezés megválasztása, ugyanis már rövid ideig (akár 1-2 órán át) tartó nedvesség is elindíthatja a csírázási folyamatot. A Prosaro (1 l/ha) két azol típusú hatóanyaga a protiokonazol és a tebukonazol egymást kiegészítve nyújt kiváló védelmet nyújt több Fuzárium faj ellen is.

Használjanak 2023-ban is Bayer kalászos gombaölőszeres technológiát a biztos háttér és az egészséges állományok érdekében!