A kórokozóról
Egész világon elterjedt kórokozó. A burgonyabetegségek között az egyik legfontosabb. A kórokozó számára kedvező időjárás esetén még a védekezések ellenére is 10-20%-os terméscsökkenést okozhat. A burgonyán kívül a paradicsomot is károsítja.
Fejlődési ciklusa:
Micéliummal telel, főként a gumók rügyeiben. A belső szövetekben terjed, a légzőnyílásokon keresztül nő ki és hozza létre fertőző spóráit. A kissé hűvös, csapadékos, magas páratartalmú időjárás kedvező a kórokozónak. Hőmérsékleti optimuma 16-22°C. Az eső és szél, tárolóban páratartalom játszik nagy szerepet a terjedésében. Tünetmentes időszaka a fertőzés után 4-8 napig tart.
Kártétel tünetei
A sorok záródása után, kb. június közepén, végén jelenik meg. A levelek csúcsától, szélétől kiindulóan kezdetben sárgás,majd megbarnuló, kiszáradó, szabálytalan foltokat okoz, ezek gyorsan növekednek, súlyos esetben a lombozat barnán lecsüngő levélzettel elszárad. A szárakat támadva a szárrész felett elhervadnak a levelek. A gumón szürkés, kissé besüppedt, kemény, ráncosodó foltok jelennek meg. A gumóhús elmosódó, beszűrődő jelleggel vörösesbarnára színeződik.
Védekezés
Egészséges, himlőmentes gumók ültetésével, gyors egyöntetű kelés elősegítésével védekezhetünk, vetésforgó betartásával védekezhetünk. Megelőző, programszerű, vagy előrejelzésen alapuló fungicid kezelési program szükséges. Ehhez Infinito, Antracol, vagy Melody Compact egyaránt használható.