A kórokozóról
Az összes Beta fajt fertőzi vegetatív és generatív fázisban egyaránt. Korai fertőzés esetén 2-3-szori levélváltást is előidéz, a termés 15-25%-kal, a cukortartalom 0,5-1,5%-kal, az ebből előállított cukor 25-35%-kal csökken. A magrépa termesztésben is jelentős károkat okoz, a vetőmagok csírázóképessége is csökken.
Fejlődési ciklusa:
A fertőzést az konídiumok (ivartalan spórák) okozzák, melyek a levelek mindkét oldalán megtapadhatnak és a légzőnyílásokon keresztül hatolnak be a növénybe. A 95% feletti páratartalom és a 25°C körül hőmérséklet segíti a fertőzést. Más gombaképletek (szkleróciumok) is okozhatnak fertőzést, ezek a talajba kerülnek és az alkalmas körülmények közé kerülve fertőzik a növényt.
Kártétel tünetei
Jellemző, hogy először mindig az idősebb, külső leveleket fertőzi, onnan terjed át a középső levelekre. A külső leveleken szürkésbarna, kerek foltok jelennek meg, fajtáról függően vöröses szegéllyel. Erős fertőzés esetén a foltok összefolynak, a levélzet elhal. Erős fertőzés esetén a levélnyeleken és a répa nyakán is feketedő, megnyúlt, ovális foltokat okoz. A magrépa szárát, leveleit, virágzatát és gomolyait is megfertőzi.
Védekezés
Védekezés során fontos a vetésváltás betartása, a fertőzött levéltömeg alászántása. A kémiai védekezést az első foltok megjelenésekor kell elkezdeni. Ajánlott készítmény Sfera EC.