Így készítse fel repceállományát a télre!

A jövedelmező repcetermesztéshez - a hibridválasztás mellett - a vetéstől kezdve tervezett és megfelelően végzett növényápolási, növényvédelmi technológiák alkalmazása elengedhetetlen. A repce védelmének őszi szakaszába léptünk, itt az ideje a károsítók elleni védekezésnek és az állomány télre történő felkészítésének.

Kártevők elleni védelem

A kelés utáni időszakban az állományt főként a kártevők veszélyeztetik. Már a vetés előtt érdemes a repce árvakelésen és a keresztesvirágú növények keverékével bevetett másodvetésű táblákon megjelenő kártevőket figyelni. Ez jelzi, hogy később a kelő repcén a földibolhák és a repcedarázs megjelenésére milyen mértékben várható. A repce kelésétől pedig célszerű a kárevők betelepedését sárgatálas megfigyeléssel nyomon követni, és ha szükséges célzott állománykezelésekkel védekezni.
Ha az idő hűvösebbre fordul, a nagy repcebolha megjelenésére is számítani kell, és akár ősszel is előfordulhat szárormányos betelepedés és tojásrakás is. Az ebből kikelő, korán megjelenő lárvák okozhatnak meglepetést a termelőknek.
A talajlakó és fiatalkori kártevők elleni védelemre rendelkezésre állnak csávázószerek, de az őszi állománykezelés szerepe továbbra is jelentős marad a repcetermesztésben. Ezeknél a kezeléseknél a kártevő és az hőmérséklet határozza meg, hogy milyen készítmény alkalmazása lehet eredményes.

Decis Mega

A Decis Mega deltametrin hatóanyagú kontakt rovarölő szer. A fiatalkori kártevők ellen hatékony védelmet nyújt, akár hűvösebb időben is. Alkalmazása repcebolha, káposztabolha és repcedarázs lárva elleni védekezésre a repce szik-4 leveles állapota között javasolt. A készítményt az őszi kezelés után még 3 tavaszi kezelés végezhető. Dózisa repcében 0,15 l/ha 250-400 l/ha permetlében kijuttatva.

Betegségek elleni védelem, biztonságos áttelelés

A repcét már ősszel jelentősen károsíthatják a gombabetegségek. A beszűkült vetésforgó, valamint a napraforgóval közös kórokozók megléte nagy területen biztosítja a fertőző anyag folyamatos jelenlétét. A gomba fejlődésének kedvező körülmények között – ilyen pedig valamelyik kórokozónak könnyen akad – védekezés nélkül komoly fertőzés alakulhat ki. Az őszi káposztarepce őszi kórokozói gyökérnyak- és szárrothadást, fehérszárúságot, szárpusztulást, valamint levélfoltosodást okoznak. Ezek közül a fóma lappangási ideje rendkívül hosszú akár 4-6 hét is lehet. Amikor a tünetek már megjelennek a védekezés kevésbé hatékony. Védekezés hiányában a fertőzött növények elpusztulnak, vagy fejlődésükben visszamaradva sínylődnek, az állomány legyengül és megnő a kifagyás veszélye, továbbá a szklerotiniához hasonló szárfehéredéses korai érés is megjelenhet.

Az egészséges repceállománynak optimális fejlettségi állapotban is kell lennie ahhoz, hogy biztosan átteleljen (szárbaindulás előtti fejlettségű, optimális gyökérnyak átmérőjű és gyökértömegű növények). Ehhez regulátor hatású készítmény alkalmazása mára már bevett gyakorlat a repce termesztésben. Célszerű ősszel olyan készítményt alkalmazni, amely megbízható gombaölő és regulátor hatással is rendelkezik.

Folicur Solo

Kórokozók széles köre ellen hatékony, növekedésszabályozó hatású gombaölő szer. Megakadályozza a kórokozók fertőzését, az állomány nem gyengül, csökken a kifagyás veszélye. Emellett meggátolja a szárbaindulást, segíti az erős, zömök tőlevélrózsa kialakulását. A kezelés hatására fokozódik a gyökérzet növekedése, nagyobb lesz a gyökértömeg és a gyökérnyak átmérője is, így javítva a repce télállóságát.

Alkalmazása ősszel fejletlen, egyenetlen növényállomány megerősítésére a repce 4 leveles állapotától javasolt. Ajánlott dózisa ekkor 0,5 l/ha. Az erőteljes növekedés és az őszi szárbaindulás blokkolására a repce 4–6 leveles fejlettségénél 0,5-0,6 l/ha, a repce 6–8 leveles fejlettségi állapotában 0,75-0,8 l/ha dózisban alkalmazható. Erős Phoma, vagy Cylindrosporium fertőzés elleni védelemre a repce 6–8 leveles fejlettségénél 1,0 l/ha dózisban nyújt megfelelő védelmet.

Tilmor

Hatóanyagai, a tebukonazol és protiokonazol hatékonyan védenek a repce Magyarországon előforduló főbb gombabetegségei ellen. Ugyanakkor a tebukonazolnak köszönhetően kiemelkedő télállóság fokozó és regulátor hatással is rendelkezik. Őszi kezelésnél a készítményt 1,2 l/ha dózisban a repce 4-8 leveles állapotában javasolt kijuttatni, lehetőleg 12 °C feletti hőmérsékleten. A javasolt permetlé mennyiség – az állomány fejlettségétől függően – 250-400 l/ha. Az őszi kezelés biztonságosabbá teszi az állomány áttelelését és megakadályozza az állomány kiritkulását.

Alkalmazza a Bayer őszi repcevédelmi technológiát, ezzel jó állapotban, a kifagyás ellen védve indulhat a télbe a repce!