Meggy antraknózis (Glomerella acutata)

A kórokozóról

Amennyiben az időjárási tényezők is segítik a fertőzést, jelentősége csak a virágfertőző moníliáéhoz hasonlítható. Abban is hasonlóak, hogy a betegség lefolyása gyors és a kezdeti tünetek megjelenésekor végzett kezelések szinte teljesen hatástalanok. Különösen a késői fajtákon okoz nagy kárt – a termés teljesen megsemmisülhet. Sokszor csak a betakarítás után, a tárolás folyamán, vagy szállítás közben jelentkezik a betegség. Az utóbbi években nőtt a jelentősége.

Fejlődési ciklusa:

A járvány kialakulása a gyümölcsfákon maradt nagyszámú gyümölcsmúmiából, illetve a bennük áttelelt gombamicéliumokból indul. Fertőzéséhez a 12-18 °C fokos hőmérséklet a legkedvezőbb, de a párás, nedves időjárás is fontos tényező.  

Kártétel tünetei

Kezdetben barna, fénytelen alig észrevehető folt a gyümölcsön, ami gyorsan nagyobbodik. A megfertőzött részen nedves időben sárgásbarna lepedék, spóratelep képeződik, amely szárazabb időszakban kiszárad és rózsaszínűre színeződik. Az erősen fertőzött gyümölcs deformálódik, töpped, esős időben megrohad. 

Védekezés

A védekezés szervezésénél szintén fontos a fertőzési források (gyümölcs múmiák) eltávolítása és megsemmisítése. Ez főleg nagyüzemi termesztésben illetve az idősebb nagy koronával rendelkező fákról nagyon nehézkes, de elvégzése sokat segíthet. A vegyszeres védekezés akkor segít, ha a virágfertőző monília elleni védekezések után a védekezéseket nem állítjuk le. Ez azt jelenti, hogy a gyümölcs kötődés után egy kontakt (Antracol) készítménnyel kezeljük az ültetvényt. Ezután körülbelül három héttel a tervezett betakarítás előtt Folicur Solo-val, vagy Luna Experience-el majd egy héttel a betakarítás előtt Flint Max-al kezelünk.