A kártevőről
Hazánk egész területén előfordul, hűvös tavaszokon, lassú kitavaszodás idején, a rosszul telelt, gyenge őszi repcék jelentős virágkártevője. A hosszú bimbós állapotban maradó repcét veszélyezteti. A jól telelt, java virágzásban levő repcére nagyobb veszélyt nem jelelt, hanem inkább a növények megtermékenyítését segíti elő.
Életmódja:
Évente egy nemzedéke van, az imágók a tábla közelében, az avarban telelnek át. Áprilisban kezdi keresni a virágokat, majd peterakásba kezd. A tojásokat a repce és más keresztesvirágúak porzószálaira rakja. A kikelő lárvák pollent fogyasztanak, néha megrágják a bibét is. Az érett lárva a talajban bábozódik. A kikelő imágó nyár közepéig táplálkozik, majd telelőre vonul. Elszaporodásának a meleg, párás tavasz és nyár kedvez.
Kártétel tünetei
A fő kártevő az imágó. A bimbós repcén a termőt rágja meg. Peterakáskor is tehet kárt a bimbó megrágásával. Az imágó egyébként virágporevő. A virágpor keresése közben rágja meg a bimbókat, ilyenkor megsérti termőt is. A kártétel nyomán hiányos lesz a megtermékenyülés. A sérült bimbók lehullanak, így a virágzati tengely felkopaszodik, rövid virágnyelek maradnak vissza.
Védekezés
Jól fejlett, télálló, korán és egyenletesen virágzó repcén jelentéktelen a kártétel. A kémiai védekezést előrejelzés alapján kell elvégezni. Használható hatóanyagok a cipermetrin, deltametrin, tiakloprid, acetamiprid, klórpirifosz-metil stb.