Csonthéjasok sztigminás betegsége (Stigmina carpophila)

A kórokozóról

A levéllikasztónak hívott betegség tüneteit a hasonlóság miatt sokszor összekeverik más gombás betegségekkel, abiotikus tényezők által kiváltott tünetekkel. Emiatt,  tévesen nagyobb jelentőségűnek gondolják, mint valójában. Gyakran mézgásodás kíséri. A kórokozó a kajszin elsősorban a gyümölcsöt, kisebb mértékben a levelet károsítja. Őszibarackon főleg a leveleken, hajtáson, ritkábban a gyümölcsön jelentkezik. Különösen a magról kelt, termesztési szempontból értéktelen őszibarackfákon gyakori. Továbbá  megfigyelhető még mandulán, cseresznyén, meggyen,  szórványosan szilván.

Fejlődési ciklusa:

A fertőzési források a vesszők és a lehullott levelek, ahol a kórokozó micéliummal (gombafonal) konídiummal (spóra) telel át. A konídiumok fertőzőképességüket 1-2 évig is megtartják, hideggel szemben ellenállóak, emiatt a kedvezőtlen körülményeket jól elviseli. A növény szövetében nyáron megtelepedett gomba életműködését tovább folytatja, sőt télen is konídiumokat képes létrehozni. A tavaszra felszaporodott konídiumok vízcseppekkel a zöld növényi részekre kerülnek, ott csíráznak, majd csíratömlőjük a sztómán (a növény gázcserenyílásán) keresztül vagy a kutikulát áttörve a növénybe jut. A kórokozó számára ezért a csapadékos tavasz rendkívül kedvező. A gomba számára a hűvös időjárás is elengedhetetlen, optimális hőmérsékleti igénye 15°C. Nagymértékű fellépésére tehát csapadékos, hűvös tavaszt követően kell számítani. A növénybe jutott gomba szétterjedését a gazdanövény paraszövet kialakításával akadályozza meg.

Kártétel tünetei

Kezdetben a levélen található tünetek a 2-3 mm átmérőjű, sárgászöld, majd barna, barna keskeny szegélyes foltok. A foltokban megjelennek a konídiumok (fertőző spórák). Később a foltok közepe (a hiperszenzitív reakció révén) kiesik, azonban a parás szegélyük megmarad. A hajtáson általában a rügyek körül 5-10 mm hosszú, ovális, barna foltok jelennek meg, melyek nyár végégre kiszürkülnek. Az elhalt bőrszövet felrepedezik. A rügyek nem hajtanak ki, ha az egész vesszőt körülölelik a foltok, akkor az elszárad. A gyümölcsön először 1-2 mm-es, kerek, liláspiros foltok jelennek meg. Később a folt közepe kiemelkedik, elparásodik, szélét liláspiros udvar övezi.  A belső szövet nem fertőződik.

Védekezés

Védekezni  kaszi-, őszibarack- ill. mandulaültetvényekben szükséges. Rügypattanás előtt a fákat rézszulfát vagy rézoxiklorid hatóanyagú szerekkel kell lemosásszerűen permetezni. Fontosak a további, bimbós állapotban, virágzáskor, valamint közvetlenül a sziromhullás után, mankoceb, propineb, difenokonazol stb. hatóanyagokkal elvégzett permetezések. Nagyobb megbetegedést követően célszerű a lombhullás előtt, a tavaszi rezes kezelés megismétlése.